Kultúrkalauz 6. – Téli kultúrkalauz

Téli kultúrkalauz

A Kultúrkalauz mostani részében Európa-körútra invitáljuk az olvasókat, azon belül is az igazán hideg vidékekre. Síparadicsomok, karácsonyi vásárok, hagyományok és rengeteg hó következik. Skandinávia, Izland és az Alpok országai, sőt, még Andorrába is eljutunk majd!

Szépirodalom és újságírás – Hol húzódik a határ a két műfaj között?

Szépirodalom vs újságírás

A gimnáziumban számos neves költő és író életéről tanultunk, és persze átfogóan foglalkoztunk irodalmi munkásságukkal. Amikor róluk tanultunk, természetes volt, hogy nem prózaírói képességükkel szerezték elsődlegesen a kenyerüket, hanem rendelkeztek más állással is, rendszerint valamelyik irodalmi lapban vagy egyéb folyóiratban jelentettek meg cikkeket. Magától értetődőnek érezzük, viszont nem olyan egyszerű egyszerre szépirodalmárnak és újságírónak lenni.

Párhuzamos életrajzok, nagy találkozások. Gondolatok a parallel lifeforms zenei projektről

Parallel Lifeforms

A l| parallel lifeforms l| a közelmúltban jelent meg a hazai zenei szcéna színpadán. A megszokottól nagymértékben elütő hangzásvilággal, repetitív gondolatisággal dolgozó duót Bank Balázs producer, ütőhangszeres művész és Gáspár Benedek szaxofonművész alkotják. Ugyan találkozásuk a véletlen műve, átgondolt koncepcióik mögött bizonyosan nem a véletlenek dominálnak. Öröm volt velük megismerkednem. Na de kik is ők?

A felszabadulás sodrásában – betekintés a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool kiállításába

Nagy Kriszta - Kortárs festőművész vagyok

Borítókép: Magyar Nemzeti Galéria Október 27. és február 11. között látogatható a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében című kiállítása, amely a rendszerváltás utáni bő évtized fiatal művészgenerációjának alkotómunkáit járja körül. A kiállítás a leomlott szovjet blokk utáni gazdasági és kulturális nyitottságnak a magyar művészetre gyakorolt hatásaival foglalkozik, miközben betekintést […]

Romok alól kibújó virág – Fanni kertje ajánló

Fanni kertje, Verzió

Budapesttől nem messze, egy kis erdei kunyhóban éldegél egy idős hajléktalan férfi, aki befogadott egy fiatal transznemű nőt. Első hallásra Laci és Fanni története fikciónak hangozhat, azonban a maga szürrealitásával együtt egy teljes mértékben igaz sztoriról van szó. Somogyvári Gergő egész estés filmje elnyerte a 20. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál közönségdíját, továbbá megválasztották a legjobb magyar filmnek.

Szirmokba zárt szavak – könyv vs. sorozat

Szirmokba zárt szavak sorozat

Jártál már úgy, hogy filmet vagy sorozatot készítettek a kedvenc könyvedből, lelkesen leültél megnézni, aztán úgy kapcsoltad ki a képernyőt, hogy azt kérdezted magadban: ez meg mégis mi volt? Az Amazon Prime Video a The Summer I Turned Pretty után újabb regényt filmesített meg – de lehet inkább nem kellett volna. Cikkemben a The Lost Flowers of Alice Hart, avagy a Szirmokba zárt szavak című könyvet és az abból készült sorozatot hasonlítottam össze. Figyelem, spoiler veszély!

Csehov – Ha van örökkévaló

Csehov

Anton Pavlovics Csehov közel 120 évvel a halála után is szerves része a magyar köztudatnak. Kötelező olvasmányként tanuljuk műveit a középiskolában, a színházak mai napig játsszák a darabjait, sőt újabb feldolgozások is napvilágot látnak. Mi az oka, hogy ennyi év után is ilyen nagy befolyást gyakorol egy 19. századi orosz író a magyar kultúrára?

Alagútba zárt szimbolizmus és magyar valóság – 20 éves a Kontroll

Kontroll

2003 novemberében debütált Antal Nimród Kontroll című alkotása, amely a magyar filmgyártás egyik legkiemelkedőbb darabja. Megkapó színészi alakítások, dübörgő és fülbemászó soundtrack és magyar mozgóképben korábban talán sosem látott világalkotás jellemzi, megkerülhetetlen darabja hazánk filmezésének. A budapesti metróban forgatott alkotás, amely nemzetközi visszhangra is szert tett, éppen ma, november 20-án lesz 20 éves, ebből az alkalomból cikkünkben felidézzük a filmet, a forgatást, és a premiert is.

Pöttyös az igazi – De mit is rejtenek a pöttyök? Könyvmolyképző ismertető I. rész

Könyvmolyképző ismertető első rész

Lehetsz akár kezdő olvasó, vagy olyan, aki már évek óta falja a könyveket, de nagy valószínűséggel te is belefutottál már a Könyvmolyképző kis pöttyökkel ellátott könyveibe. Nem, ez nem díszítés. Ez egy kalauz, hogy segítsen az olvasóközönségnek megtalálni a leginkább hozzáillő témájú könyvet. Ebben a cikksorozatban segítő kezet nyújtok eme „kalauzhoz”, hogy te, kedves olvasó, könnyebben kiigazodj a pöttyök világában.