A Pesti Magyar Színház idei évadáról – Egy meg nem tartott sajtótájékoztató alapján

Eddig meg nem nevezett időpontra halasztották el a Pesti Magyar Színház korábban szeptember elsejére tervezett sajtótájékoztatóját. Ugyan emiatt lapunk fontos kérdésfeltevésektől esett el, azonban az intézmény sajtómunkatársai rövid közleményben értesítettek minket a színház évadra vonatkozó fő célkitűzéseiről, terveiről, bemutatóiról.
Mini interjúk a Bánkitó Fesztiválról – Lighghty, Beck Zoli, hari_drama

A Bánkitó Fesztiválon minden adott, ami egy jó nyári bulihoz szükséges: tópart, étel, ital, kiváló zenék és kiváló előadók. Mi utóbbira koncentrálva – de az elsőként említetteket sem figyelmen kívül hagyva – megkérdeztünk néhány fellépőt, nekik milyen fesztiválhoz és zenéhez kötődő élményeik vannak. Lighghtyval, Beck Zolival és a hari_drama három tagjával (Papp Mukunda, Mushu Israel, Bóna Zsombor) készült mini interjúnkat olvashatjátok.
Beutaztuk egy lángelme képzeletét a budapesti Salvador Dalí kiállításon

„Ki, ki volt az igazi Salvador Dalí?” – tette fel a kérdést, a művész maga. Mi is kíváncsian kutattuk a választ a budapesti kiállításon, ami talán annyi, hogy félreértettük. Ez nem egy kérdés, ez maga az üzenet.
Magic Mike Live vs. Magic Mike’s Last Dance

A Magic Mike’s Last Dance című film 2023. január 25-én került először az amerikai mozivásznakra. Nyolcéves kihagyással jelent meg az első két rész után, ám a rajongók így is kitörő örömmel fogadták. Azt azonban kevesen tudják a harmadik részről, hogy bár fikciós elemekkel megspékelve, de egy igaz történetet mesél el, mégpedig a Magic Mike Live nevű táncos show-ét.
Szabó Erik: „Magammal szemben mindig kritikus vagyok.”

Szabó Eriknek a művészet gyerekkora óta az élete része. Kipróbálta magát több művészeti ágban is, és végül a színészet, illetve bábszínészet lett a befutó számára. Erikkel legközelebb November 20-án a Budapest Jazz Clubban a Padlás musicalben lehet találkozni.
Nem adhatok mást, csak mi lényegem? – Gerevich József előadása az alkotás lélektanáról

Október elején rendezték meg a 27. Nemzetközi Könyvfesztivált Budapesten. A könyvvásárlás és dedikálás öröme mellett rengeteg izgalmas beszélgetést is meghallgathattunk. Előadásokból és könyvbemutatókból sem volt hiány, a pénteki napon például Gerevich József pszichiáter beszélt a Szemfényvesztő művészet című könyvéről, annak témájáról – az alkotás lélektanáról.
Öltöztesd a lelked! – Ember teszi a ruhát?

A szubkultúra fogalma mindössze egy évszázada kezdett elterjedni a köztudatban. A kifejezést értelmezve mai cikkünkben beszélhetnénk akár a tolvajnyelvről, a swingről, a Pride felvonulás résztvevőiről vagy azokról az emberekről is, akiknek kedvenc sorozata a Jóbarátok, de jelen cikkben elsősorban az öltözködés aspektusából fogjuk megvizsgálni a különböző társadalmi csoportok elkülönülésének jelenségét.
Utópia vagy lehetőség? – Newman zöld város archetípusai

Trilógiánk végére érve megfigyelhettük, hogy egy élhető, környezetbarát város- és vidékkép kialakítása nem venne igénybe meglehetősen nagy energiaforrásokat, épphogy kevésbé használnánk ki Földünk vajnyi lehetőségét, akár egy vámpír, aki olajfúró fogait bolygónk nyakába mélyesztette.
Művészek a művésze(te)kért – Interjú az Art. ötletgazdáival

Április 28-án tartja első eseményét az Art., ennek apropóján beszélgettünk az ötletgazdákkal, Sipos Bálinttal és Plaszkó Bencével. A szervezők mindketten színészként végeztek, innen is ismerik egymást. Bálint a METU-n folytatta turizmus-vendéglátás szakon, Bence pedig színészként helyezkedett el. Összefogásuk és alkalmazott ismereteik eredménye az Art., amiről az alábbi interjúból ismerhettek meg részleteket.
„Az a mániám, hogy szeretnék nyomot hagyni a világban” – interjú Mezei Diána tetoválóval.

Mezei Diána négy éve dolgozik a tetoválóként, és ezalatt számos gyönyörű munkát adott ki kezei közül, amelyeknek köszönhetően népszerűsége egyre növekszik. A Bloomingmind szalonban beszélgettünk vele a szakmáról, művészetről, tudatosságról és a jövőbeni terveiről.