Világsikerű musicalek 6. – Minden, ami eddig kimaradt

Musicaleket bemutató cikksorozatunk záró, hatodik részében hat alkotást ismertetünk röviden, melyekről önálló írás formájában nem esett szó, de mindenképpen említést érdemelnek, mivel kiemelten sikeresek voltak, és befolyásolták a zenés színjátszás történetét. Következzen három magyar és három külföldi (egy brit, egy amerikai és egy osztrák) musical, amelyek közül mindet bemutatták, vagy be fogják mutatni Magyarországon is.
Világsikerű musicalek 5. – Az operaház fantomja

Az operaház fantomja egy igazi Broadway-rekorder, 30 évig megszakítás nélkül futott New Yorkban, 2012-ben a tízezredik előadását ünnepelték, emellett több mint 100 ország zenés színpadain bemutatkozott már. A párizsi operaház falai között játszódó misztikus történet zenés változata Magyarországon is igen népszerűvé vált. De miért ilyen sikeres a történet, és kik állnak a hatalmas siker mögött?
Magunkat védeni, magunkat elmesélni – Márfi Márk: Telik. Kritika

A művészet egyik legtitokzatosabb jelensége: ugyanakkora erővel elmondhatsz valami nagyon nagyot a világról vagy valami nagyon kicsit önmagadról. Márfi Márk monodrámája saját előadásában az utóbbit választja, ez azonban nem kisebb vállalás az előbbinél. Az önmagunkkal való számvetés, a megélt élmények újraértelmezése, valamint a család és a szülőhely válnak ennek a személyes vallomásnak legfőbb témáivá. A Telik című előadás a Lóvasút Kulturális és Rendezvénytérben megtekinthető.
Az ember mint a sírni is képes szörnyeteg – Dollár Papa Gyermekei: Úriemberek. Kritika

Van egyfajta zavarba ejtő közelség, ami a kortárs színház egyik legsajátosabb eleme. Nem pusztán arról van szó, hogy a nézők testi jelenléte nélkül az előadás képtelen valóssá válni, hanem hogy a befogadók maguk is az alkotáson belül helyezkednek el. Egy könyvet a kezünkben tartunk, egy filmet a képernyő közvetítésével nézünk, de a színházban akarva-akaratlanul benne vagyunk. Ezzel a távolsághiánnyal játszik a Dollár Papa Gyermekei legújabb darabja is, az Úriemberek.
Világsikerű musicalek 4. – Be More Chill

A most következő cikkben egy olyan musicalről lesz szó, amelyet mindössze három éve mutattak be a Broadwayn. A Be More Chill egy népszerű amerikai ifjúsági regény alapján készült, és bár a mű 2004-ben jelent meg, mondanivalója még aktuálisabb ma, mint akkor volt. Zenéjében és megvalósításában az IT és a számítógépes játékok világát hozza el nekünk, és a dalokat hallgatva is garantáltan futurisztikus érzéseink lesznek. Egy igazi 21. századi musical következik.
Így lesz olcsóbb színházjegyed!

Te is azok közé a színházszerető hallgatók közé tartozol, akik már a hónap elején az üres pénztárcájuk tartalmából próbálják kiaprózni a színházjegyüket? Segítünk!
Világsikerű musicalek 3. – A padlás

Cikksorozatunk harmadik részében egy magyar alkotásról lesz szó. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter műve 1988 januárja óta megszakítás nélkül szerepel a Vígszínház műsorán, legendás színészekkel. Igazi kultusza van Magyarországon A padlásnak, számos dalát sokan kívülről fújják, jelenleg pedig a Broadway bemutatkozása is előkészületben van. Egy több ezer előadásos magyar sikersztori következik.
Legyen meg a te akaratod? – Fényeskedjék neki / Szkéné Színház. Kritika

Mi mindent vehet el és mi mindent adhat egy családfő halála? Ezt a kérdést szegezi nézőinek Szivák-Tóth Viktor Fényeskedjék neki című drámája, amelyet maga a szerző állított színpadra. A Török-Illyés Orsolya, Szikszai Rémusz, Enyedi Éva, Márfi Márk és Formanek Csaba szereplésével készített darabot október 28–29-én mutatták be a Szkéné Színházban.
Az őrület nullfoka – Franz Kafka: A kastély / Vígszínház. Kritika

„A pokolnak nincsen feneke, szólt. Aki belebukik, abban a zuhanás örök. Az őrületnek nincsen alkonya, mert éjszaka” – írja Hamvas Béla Karnevál című regényének utolsó bekezdésében. Franz Kafka és Bodó Viktor életműve mintha egyaránt erről a zuhanásról és erről az őrületről szólna. Emiatt sem meglepő, hogy Bodó Viktor színházi világának gyarapítása céljából nem először nyúl Kafka műhöz. 2005-ben a Katona József Színházban bemutatott Ledarálnakeltűntem a sokat elemzett és sokszor, sokféleképpen feldolgozott A per című művet interpretálta, de jelen kritika tárgyának, az idén a Vígszínházban bemutatott A kastélynak is megvannak a maga rendezési előzményei.
Világsikerű musicalek 2. – Kedves Evan Hansen

Musicalekkel foglalkozó cikksorozatunk második részében kicsit modernebb vizekre evezünk. Egy olyan művet veszünk górcső alá, amely csak nemrég robbant be a zenés színjátszás világába. Benj Pasek és Justin Paul szerzőpáros darabja zenéjében és témájában is formabontó; mindkét kategóriában olyan eszközökhöz nyúltak, melyekhez korábban senki. Ennek pedig meg is lett az eredménye. Az elkövetkezőkben bemutatjuk azt a darabot, amely a feje tetejére állította a Broadway-t bemutatásakor, egyben kinyitotta az ajtót számos újabb irányzatot képviselő szerző előtt.