A Liverpoolnak a pályán nem, a kasszáknál fut a szekér

Ha már a pályán nem jönnek a sikerek, legalább pénzügyileg sikeres a Mersey-parti gárda – gondolhatnánk. A Liverpool FC ugyanis rekord bevételt könyvelhetett el tavaly, pénzügyi szempontból viszont mégsem feltétlen rózsás a helyzet.

Hol tart most a Manchester United?

Vasárnap a Manchester United 2-0-ás győzelmet aratott a Newcastle felett, ezzel pedig megnyerte a Ligakupát. De hol tart Erik ten Hag projektje, mit ért el eddig, milyen céljai lehetnek a szezonban és azon túl? Cikkünkben erre keressük a választ!

Kötelező sportfilmek 1. rész: Gyerekekkel nézhető, családi filmek

Napjainkban rengeteg jó film van, azonban van néhány olyan alkotás, amely kiemelkedik a többi közül. Cikksorozatunkban összeszedjük, melyek azok a sportfilmek, amiket legalább egyszer látnia kell az embernek. Az első részben a legkisebbekre és a fiatalokra gondoltunk a filmek válogatásakor.

Magyar nyomozó a világranglista élén

Az elmúlt időszakban igencsak felkavarodott az állóvíz az öttusa körül. Eleinte az olimpiai játékok közül akarták kivenni, majd ennek elkerülése érdekében inkább újításokat vezettek be. Többek között erről is kérdeztem Gulyás Michelle-t, világbajnoki és Európa bajnoki ezüstérmes öttusázót.

Bemutatjuk milyen a sárban bringázás, azaz a cyclo-cross!

Néhány hete véget ért az országúti kerékpár szezon, azonban nem szabad búslakodni, ugyanis elindult a cross. Egy sport, amiben a sár, a futás, lépcsők és palánkok keverednek a kerékpározással és az országútról már megismert legnagyobb sztárokkal.

Miért mássz falat? Bemutatjuk, hogyan kezdj bele!

Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend a falmászás. Ezt a reflektorfényt növelte meg a 2020-as tokiói olimpián való debütálása is. De miért kezd bele valaki ebbe a veszélyesnek tűnő sportba?

 „A norvégok szomorúan, mi boldogan mentünk haza” – Pick Szeged – Elverum BL csoportmérkőzés élménybeszámoló

A Pick Szeged tavaly bajnokságot nyert, ennek ellenére idén nem annyira megy a játék a csapatnak. A bajnokságot egyelőre vezetik (igaz, egy meccsel többet játszottak, mint a második Veszprém), és valószínűleg a döntőbe is be fognak jutni, viszont a Bajnokok Ligájában nagyon nem ment jól eddig nekik. Úgyhogy a szerdai (2022. 10. 26.) Elverum elleni mérkőzésen az volt a tét, hogy a csapat megszerezze első győzelmét az idei kiírásban. Annak érdekében, hogy ezt a párharcot „testközelből” láthassam, a helyszínről tekintettem meg a mérkőzést. Annyit elárulok, hogy nem csalódtam a Pick Szegedben az eredmény, hangulat és a fogadtatás terén sem.