Főzzünk Főzelékes Ferivel! – Most főzünk vagy (f)alliterálunk?

Május végén egy különleges program adtán ellátogattunk a Budapest Makerybe, ahol egy főzős workshopon vehettünk részt a gasztrobloggerrel, Főzelékes Ferivel. Cikkünkben mesélni fogunk a közös főzés élményéről és kitérünk az eseményen készített interjúnkra is.
Felső vezetők a jövő tehetségeiért – bemutatkozó gálát tartott a Youth Business Group Egyesület

Május 13-án tartotta meg első, YBG: A tehetséggondozás jövője című gáláját a Youth Business Group Egyesület, ahol számos prominens magyar és multinacionális vállalat felső vezetője jelenlétében ismertették stratégiájukat, céljaikat és mutatták be diákszervezeti modelljük működését, amely már számtalan magyar és külföldi egyetemen bizonyított.
Jegy a karrieredhez – Milyen is a jó önéletrajz?

Bármilyen munkábaállással, karrierrel kapcsolatos oktatás, beszélgetés során örökzöld téma az önéletrajz kérdése. A „belépő”, a „jegy”, az „alap” ahhoz, hogy belekezdjünk álmaink új munkahelyének felvételi folyamatába. És, mint köztudott: nagyon sok is múlhat rajta. Mit tartalmazzon? Milyen hosszú legyen? Hogyan készítsem el? Ezekre a számtalanszor felmerülő kérdésekre válaszoltunk!
Karrier egy másik szemszögből – érzelmek és észérvek

“A kemény munka mindig kifizetődik” – tartja a mondás. Nem is szeretnék ezzel vitatkozni, de szívesen rávilágítanék egy másik nézőpontra. Lehet másképpen is karriert építeni? Feltétlen meg kell szakadni a munkában nap, mint nap? – Ilyen kérdésekre kerestük a választ.
„Szeretnék mesélni…” – Interjú egy feltörekvő riporterrel, Berecz Péterrel

Precíz riportok, felkészült, igényes tartalmak YouTube-on és szűnhetetlen lelkesedés a TV iránt. Hogyan telnek a mindennapjai Berecz Péternek, aki két egyetemre jár, szakdolgozatot ír és emellett dolgozik. Karrier útja inspiráló lehet nem csak médiás hallgatók, hanem más egyetemisták számára is.
Platon Karataev: „Tudtuk azt is, hogy egy szuggesztív karakternek kell játszani ezt a szerepet”

A Platon Karataev nevű formációt, és azon belül is Ocean elnevezésű dalt egy, a szívemnek nagyon kedves ismerősöm mutatta. Akkor, abban az adott pillanatban nem tudatosult bennem a srácok zsenialitása. Később, egy nyugodtnak nevezhető helyzetben, tudatállapotban ez megfordult bennem és elkezdtem érdeklődést mutatni irányukba. Az élettől lehetőséget kaptam arra, hogy a két frontemberrel, Balla Gergellyel és Czakó-Kuraly Sebestyénnel beszélgessek egy interjú keretein belül.
Menedzserakadémia – Mitől lesz valaki sikeres vállalkozó?

Izgalmas élettörténetek, hibák, tanulságok, jó tanácsok vezetőktől? Ha érdekel a menedzseri és a vállalkozói pálya, ez a cikk Neked szól. A “Karrierhangok: menedzser vagy vállalkozó?” rendezvénysorozat második előadásán jártunk, ahol Hegedüs Éva és Bojár Gábor személyes történeteit hallgattuk meg.
Hollandiai Erasmus, első kézből, barátoktól

Sok egyetemista vágya, hogy világot lásson az Erasmus segítségével. Népszerű úti célok közé tartozik Hollandia is. Vajon milyen eltölteni egy félévet egy teljesen más országban? Mik a program nehézségei, milyen kihívásokkal találkozhatunk és a végén mivel leszünk gazdagabbak?
Rendezvényszervezés mesterfokon – Beszélgetés Haris Gergellyel

A Budapest Tourism Club jóvoltából Haris Gergely, a Haris Park ügyvezetője mesélt nekünk karrierútjáról. Hogyan juthatunk el házibulik szervezésétől a több száz fős rendezvények lebonyolításáig? Előadásriport a Hallgatón.
Decentralizáltság – Blokklánc technológia és a Bitcoin

Egyre több hírt hallunk arról, hogy a Bitcoin népszerűsége nő és El Salvadorban például elfogadták hivatalos fizetőeszközként. De menjünk kicsit vissza az időben. Mi is az a kriptovaluta, mi az a rendszer mögötte ami amolyan fedezetként szolgál és hogyan aknázza ki a Bitcoin a centralizált rendszer „bizalmi alapon” való működését?