Mi lapul a „pucc” mögött? 3. rész – Interjú egy igazi dívával

„Nekem az, hogy felöltözöm és sminkelek, nem egy sebezhető pont. Így, ahogy most vagyok, tehát férfiban, sokkal sebezhetőbbnek érzem magam. Azért valljuk be, tűsarkúban kicsit könnyebb letaposni egy embert.”
Krúdy Gyula vagy Gyűrűk Ura?

Vajon mi okozta a törést nemzedékünk olvasási szokásaiban?
A Hatalom tanítása a hatalomról (spoilerekkel)

Naomi Alderman „A Hatalom” című regénye amellett, hogy egy izgalmas, több szálon futó történettel szolgál nekünk, – március végétől már sorozatként is – hiánytalanul szemlélteti velünk, milyen hatással van a hirtelen jött hatalom a szereplőkre, illetve azok milyen módon használják ki, vagy éppen élnek vissza vele.
Krízis – Lehet, hogy te is tapasztaltad már?

Krízisek életünk minden területén adódhatnak, legyen az karrier, párkapcsolat, esetleg más élethelyzet. Na de mit értünk egyáltalán krízis alatt?
Önismeret, önfejlesztés, önszeretet – avagy önmagunk szeretete közel sem egyenlő az egoizmussal

„Ki vagyok én?”; „Hova tart az életem?”; „Velem van a baj, változtatnom kellene?” – ha benned is sokszor felmerülnek ezek a kérdések, akkor tarts velünk, mert nem vagy egyedül! Cikkünkben otthoni, egyedül is könnyen elsajátítható tippeket osztunk meg.
Jelek, amelyek mérgező kapcsolatra utalnak II. – Barátság és párkapcsolat

Cikksorozatunk első részében szó volt a munkahelyi- és a családi kapcsolatokról. Ezúttal a mérgező baráti és párkapcsolati kötelékeknek járunk utána.
Kötődési mintáink IV. – Az Édenkert

Mindenki vágyik arra, hogy boldog, kiegyensúlyozott legyen a mindennapjaiban. A biztonságos kötődési stílussal rendelkező emberek többnyire effajta tapasztalatokról mesélnek. A cikksorozat elmúlt részeiből ítélve talán arra számítunk, hogy az ilyen mintát hordozó személyeket tökéletesség övezi. Az alábbiakban olvashatjuk, hogy valójában mit is jelent biztonságosan kötődni.
A “true crime” hálójában – Normális, ha gyilkosokról szóló történeteket hallgatok?

A valódi bűneseteket feldolgozó történetek – legyen az könyv, podcast, vagy sorozat – nem újkeletű dolog, már nagyon régóta foglalkoztatja az embereket. Vannak, akiket nem köt le a téma, de vannak, akik igazi rajongókká válnak. Felmerülhet a kérdés bennük, hogy ez normális-e, vagy valamilyen beteges érdeklődés áll a háttérben? Mindenki megnyugodhat, ezzel nincs semmi gond – bizonyos határokon belül – teljesen normális, hogy érdeklődünk a bűncselekmények iránt. Cikkünk végére az is kiderül, miért.
5 + 1 tévhit az ADHD-ról

Az ADHD (hiperaktivitás- és figyelemzavar) az idegrendszer egy veleszületett vagy fejlődési rendellenessége, amely a végrehajtó funkciók késleltetésével és annak hiányosságaival jár. Kísérő tünetei: krónikus szétszórtság, feledékenység, gyenge impulzuskontroll, hiperaktivitás, nehezített koncentrációs készség.
Hogyan sétálj, hogy ne támadjanak meg?

A járásunkból sok minden kiolvasható: milyen hangulatban vagyunk, mennyire vagyunk magabiztosak és az is, hogy mennyire vagyunk könnyű célpontok egy potenciális támadó szemében. Jó hír azonban, hogy van „helyes” módja a sétálásnak, amivel elkerülhetjük az áldozattá válást.