Anyaország elhagyása – Valójában senki: Horváth Florencia és Karádi Gergő közös estje

Valójában senki

„Anyám a víz alján fekszik, lebeg a szíve. Nem látom magamat / a tükörben, ha rá gondolok, nem látom őt magamban” – ezekkel a sorokkal nyitja meg magánmitológiáját Horváth Florencia, pályakezdő költő. Első, megjelenés előtt álló verseskötetének anyagából Karádi Gergővel, a Sorbonne Sexual frontemberével közösen önálló estet készítettek, melyet novemberben mutattak be először a Három Hollóban, később pedig a pécsi Szabadkikötőben. A létrejött produkció az elmúlással, valamint a megszólalás nehézségével való szembenézés emlékezetes, összművészeti példája.

Slam poetry – Letelt a 3 perc?

Slam poetry

Hová tűnt a slam poetry? A slam poetry egy modern költészeti stílus, mely kötetlen, nehezen behatárolható és épp ezért magával ragadó. E szókimondó műfaj a 2010-es években lett felkapott Magyarországon, olyannyira, hogy a költészet iránt érdeklődők körében igazi sláger lett. Megismerhettük Kemény Zsófit, Simon Mártont, Mészáros Pétert és még sok tehetséges slammert. De mi lett mára mindezzel? Teljesen eltűnt a slam poetryt „művelők” rétege? Vagy csak háttérbe szorult a költészet ezen ága?

Csehov – Ha van örökkévaló

Csehov

Anton Pavlovics Csehov közel 120 évvel a halála után is szerves része a magyar köztudatnak. Kötelező olvasmányként tanuljuk műveit a középiskolában, a színházak mai napig játsszák a darabjait, sőt újabb feldolgozások is napvilágot látnak. Mi az oka, hogy ennyi év után is ilyen nagy befolyást gyakorol egy 19. századi orosz író a magyar kultúrára?

Irodalomterápia, avagy hogyan segíthet az irodalom?

irodalomterápia

Hogyan válhat valakiből irodalomterapeuta? Milyen tapasztalatokkal gazdagodhatunk? Hogyan működik az irodalomterápia, hogyan kell elképzelni egy ilyen foglalkozást? Szántó Lívia Lénával ezekre a kérdésekre igyekeztünk válaszolni.

Képzelt interjú 3. rész – Petőfi Sándor

Petőfi Sándor, költő

A költő, aki irodalmával és sajátos küldetéstudatával a négy sarkánál fogva ragadta és reformálta meg a magyar kultúra alapköveit. Ismerjük őt egyenruhában, szerelmes férfiként és Arany János legjobb barátjaként – de mennyit tudunk vajon a fiatalkori hobbijairól? Mai képzelt interjúnkban Petőfi színes diákéveiről fogunk beszélgetni.

Alice Walker: Bíborszín – Könyvajánló

1982-ben jelent meg Alice Walker Bíborszín című kötete. A levélregény a végtelenül szomorú sorsok bemutatása mellett pozitív zárásával némi reményt is felcsillant az olvasók számára.

Floridából eljutni a Mari nénik világába – beszélgetés az Ünnepi Könyvhéten

A szofa.eu Pintér Dóra frappáns megfogalmazásával élve „az irodalom Netflixe”. A Szófának köszönhetően az olvasók kilenc kortárs irodalmi folyóirat legfrissebb számai közül válogathatnak kedvükre, az ő rendezésükben zajlott a 93. Ünnepi Könyvhét egyik beszélgetése, amely során Pintér Dóra beszélgetett Bánki Évával és Péterfy Gergellyel az írás folyamatáról. Tartalmas, érdekes beszélgetést hallgathattunk meg.

Irodalmi kis étkészlet-ontológia – Késelés Villával

A Késelés Villával programsorozat 2017-ben indult újra, az eleinte FélOnlineon majd a Literán működő Késelés Késsel kritikasorozat párja. Állandó házigazdási az esteknek: Vida Kamilla és Csete Soma. Illetve a beszélgetéseknek a Nyitott Műhely ad helyszínt – szinte már nem is lehet elképzelni egy Késelést Laci beköszönése nélkül.