Az ember mint a sírni is képes szörnyeteg – Dollár Papa Gyermekei: Úriemberek. Kritika

Dollár Papa Gyermekei - Úriemberek

Van egyfajta zavarba ejtő közelség, ami a kortárs színház egyik legsajátosabb eleme. Nem pusztán arról van szó, hogy a nézők testi jelenléte nélkül az előadás képtelen valóssá válni, hanem hogy a befogadók maguk is az alkotáson belül helyezkednek el. Egy könyvet a kezünkben tartunk, egy filmet a képernyő közvetítésével nézünk, de a színházban akarva-akaratlanul benne vagyunk. Ezzel a távolsághiánnyal játszik a Dollár Papa Gyermekei legújabb darabja is, az Úriemberek.

Világsikerű musicalek 4. – Be More Chill

Be More Chill musical

A most következő cikkben egy olyan musicalről lesz szó, amelyet mindössze három éve mutattak be a Broadwayn. A Be More Chill egy népszerű amerikai ifjúsági regény alapján készült, és bár a mű 2004-ben jelent meg, mondanivalója még aktuálisabb ma, mint akkor volt. Zenéjében és megvalósításában az IT és a számítógépes játékok világát hozza el nekünk, és a dalokat hallgatva is garantáltan futurisztikus érzéseink lesznek. Egy igazi 21. századi musical következik.

Világsikerű musicalek 3. – A padlás

Presser zenés színháza

Cikksorozatunk harmadik részében egy magyar alkotásról lesz szó. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter műve 1988 januárja óta megszakítás nélkül szerepel a Vígszínház műsorán, legendás színészekkel. Igazi kultusza van Magyarországon A padlásnak, számos dalát sokan kívülről fújják, jelenleg pedig a Broadway bemutatkozása is előkészületben van. Egy több ezer előadásos magyar sikersztori következik.

Legyen meg a te akaratod? – Fényeskedjék neki / Szkéné Színház. Kritika

Szkéné Fényeskedjék neki kritika

Mi mindent vehet el és mi mindent adhat egy családfő halála? Ezt a kérdést szegezi nézőinek Szivák-Tóth Viktor Fényeskedjék neki című drámája, amelyet maga a szerző állított színpadra. A Török-Illyés Orsolya, Szikszai Rémusz, Enyedi Éva, Márfi Márk és Formanek Csaba szereplésével készített darabot október 28–29-én mutatták be a Szkéné Színházban.

Most jön a jó rész! Vagy mégsem… – Amszterdam filmkritika

Az Amszterdam (2022) film borítója

Az Amszterdam David O. Russell legújabb filmje, melyben keveredik a thriller és komédia, valamint néhol bizarr művészfilmes elemeket is bedob a mixbe, csak hogy legyen valami, ami miatt a mellettünk ülőre nézhetünk a moziban, azon tűnődve, ő vajon érti-e, mi is történik pontosan a nagyvásznon.

Az őrület nullfoka – Franz Kafka: A kastély / Vígszínház. Kritika

Franz Kafka, A kastély bemutatója a Vígszínházban.

„A pokolnak nincsen feneke, szólt. Aki belebukik, abban a zuhanás örök. Az őrületnek nincsen alkonya, mert éjszaka” – írja Hamvas Béla Karnevál című regényének utolsó bekezdésében. Franz Kafka és Bodó Viktor életműve mintha egyaránt erről a zuhanásról és erről az őrületről szólna. Emiatt sem meglepő, hogy Bodó Viktor színházi világának gyarapítása céljából nem először nyúl Kafka műhöz. 2005-ben a Katona József Színházban bemutatott Ledarálnakeltűntem a sokat elemzett és sokszor, sokféleképpen feldolgozott A per című művet interpretálta, de jelen kritika tárgyának, az idén a Vígszínházban bemutatott A kastélynak is megvannak a maga rendezési előzményei.

Világsikerű musicalek 2. – Kedves Evan Hansen

Kedves Evan Hansen musical borítóképe

Musicalekkel foglalkozó cikksorozatunk második részében kicsit modernebb vizekre evezünk. Egy olyan művet veszünk górcső alá, amely csak nemrég robbant be a zenés színjátszás világába. Benj Pasek és Justin Paul szerzőpáros darabja zenéjében és témájában is formabontó; mindkét kategóriában olyan eszközökhöz nyúltak, melyekhez korábban senki. Ennek pedig meg is lett az eredménye. Az elkövetkezőkben bemutatjuk azt a darabot, amely a feje tetejére állította a Broadway-t bemutatásakor, egyben kinyitotta az ajtót számos újabb irányzatot képviselő szerző előtt.

„Az írás függőség.” – Interjú Kutas Józseffel

Kutas József írás interjú

Kutas József első személyes interjújával engem tisztelt meg, melyben izgalmas módon ecseteli az írással való kapcsolatát. Többnyire író-olvasó találkozókon lehet vele beszélgetni, de amikor épp nem ezzel foglalkozik, akkor másik szenvedélyének, a tanításnak él.