A szél neve könyvajánló

A szél neve borítókép

A szél neve egy fantasy trilógia első része, Patrick Rothfuss wisconsini író 2007-ben megjelent műve. Az úgynevezett Királygyilkos krónikája sorozat kezdő kötete megjelenésekor hatalmas sikert aratott, még a New York Times Bestseller listára is felkerült. Bár könnyű, vasárnap délutáni olvasmánynak aligha lehet nevezni a közel ezer oldalával, mégis, ha idén csak egy könyvet olvasol el, A szél nevét csak ajánlani tudom. Hogy miért? Lássuk!

Világsikerű musicalek 1. – Les Misérables – A nyomorultak

A nyomorultak világhírű musical története

A világ leghíresebb musicaljeit bemutató és népszerűsítő sorozatunk első részében Claude Michel Schönberg és Alan Boublil világhírű művével, a Nyomorultakkal foglalkozunk. A Victor Hugo regényéből íródott többszörös Tony-díjas alkotást 1980-as párizsi ősbemutatója óta világszerte több millió néző látta, tizenegy nyelvre fordították le, számos dala pedig önálló slágerként a zenei toplistákra is felkerült. Nézzük végig, milyen utat járt be a mű és minek köszönheti sikerét.

Fogantatástól fogadtatásig – Pintér Béla és Társulata: Az imádkozó. Kritika

Pintér Béla társulat - Imádkozó

Pintér Béla immáron huszonkilencedik darabját állította színpadra, és bár a megvalósítás esélye anyagi okokból még szeptember legelején is kérdéses volt, a társulat által indított adománygyűjtő kampánynak és a támogatók lelkes segédkezésének köszönhetően az előadás szeptember legvégén be lett mutatva az Újpesti Rendezvénytéren. Igazolva ezzel, hogy Pintér Béla színházára huszonkilencedik alkalommal is szüksége van a magyar közönségnek.

Szabó Erik: „Magammal szemben mindig kritikus vagyok.”

Szabó Eriknek a művészet gyerekkora óta az élete része. Kipróbálta magát több művészeti ágban is, és végül a színészet, illetve bábszínészet lett a befutó számára. Erikkel legközelebb November 20-án a Budapest Jazz Clubban a Padlás musicalben lehet találkozni.

Nem adhatok mást, csak mi lényegem? – Gerevich József előadása az alkotás lélektanáról

Gerevich József szemfényveztő művészet előadása

Október elején rendezték meg a 27. Nemzetközi Könyvfesztivált Budapesten. A könyvvásárlás és dedikálás öröme mellett rengeteg izgalmas beszélgetést is meghallgathattunk. Előadásokból és könyvbemutatókból sem volt hiány, a pénteki napon például Gerevich József pszichiáter beszélt a Szemfényvesztő művészet című könyvéről, annak témájáról – az alkotás lélektanáról.

Berlin, underground turistaként

Berlin borító

Az idei nyarat Berlinben búcsúztattuk, kiemelten ügyelve arra, hogy ne csak a leghíresebb látnivalókat tekintsük meg a német fővárosban töltött néhány nap alatt. A Brandenburgi kapu és a Berlini fal mellett olyan helyeken jártunk, mint az Amszterdamot is megszégyenítő nyugalomsziget és a régi Görögország egy napját szimuláló hangár. Cikkünkben ezeket a nyugati különlegességeket fogjuk részletezni!

Budapest Park – Élvezetek egy forró nyári napon

„Hagyd kint a valóságot” – így szól a Park szlogenje. Ez Július 1-én, pénteken meg is valósult. A 4S Street zenekar, majd pedig Rúzsa Magdi lépett színpadra. A határon túli magyarok fergeteges produkcióját láthattuk.